Megindult a kormány lakossági energiahatékonyságot javító programja. Ezen belül a következő három pályázat adható be október 22-től:

1. Tüzelőberendezések: a programsorozat első lépcsője szept. 22-én jelent meg. Ennek célja az elavult kazánok, tüzelőberendezések új, nagyobb energiahatékonyságú fűtőberendezésekre történő cseréje. A keretösszeg mindössze egymilliárd forint. Ezen a pályázaton a magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek indulhatnak. Pályázatonként maximum 40 százalékos támogatást és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni. A pályázat utófinanszírozású.

2. Háztartásigép-csere program: szeptember 25-én jelent meg 627,1 millió forintos keretösszeggel. A háztartásigép-korszerűsítési támogatásra csak nyugdíjasok és nagycsaládosok adhatnak majd be pályázatot. Az elérhető támogatás összege háztartásigép-csere programban a gépek beszerzési árának 50 százaléka, az A+ energiaosztályú készülékekre maximum 25 ezer forint, az A++ és A+++ gépekre legfeljebb 35 ezer forint lehet. Az is fontos, hogy a cserével háztartásonként minimum 10 százalék energia megtakarítást, vagy legalább évente a szén-dioxid-kibocsátás 20 kilogrammos csökkenését kell elérni. Ebből adódóan a pályázat elsősorban a kis háztartásokat támogatja. Ennél a pályázatnál a támogatás a vásárlás összegénél azonnal érvényesíthető lesz a boltokban az elnyert támogatói okirat felmutatásával!

3. Nyílászárók: A külső homlokzati nyílászárócsere-programmal feltehetően szeptember 29-én jelenik meg 1,1 milliárd forint keretösszeggel. A megítélhető legmagasabb támogatás bruttó 520 ezer forint. Ezen a pályázaton is indulhat bármely magánszemély magyarországi lakóhellyel. Ez a pályázat utófinanszírozású lesz.

A pályázatokat a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően lehet majd először benyújtani a pályázat lezárásáig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig (ez utóbbi valószínűsíthető). A pályázat internetes beadással történik - ahol a napra és perce pontosan regisztrált beérkezési sorrend számít!

A pályázatokat kizárólag a pályázati portálon keresztül nyújthatja be a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan – tulajdoni lapon szereplő – valamelyik tulajdonosa.

 

Bővebb információ :

Forrás-Trend Kft.

2120 Dunakeszi, Barátság út 6/A, III/8.,

rezsicsokkentes@forrastrend.hu

+36 30/690-6788

 

Fóti Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi és adóügyi osztály

pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére.

Attachments:
Download this file (Pénzügyi ügyintéző-Honlapra.doc)Pénzügyi ügyintéző-Honlapra.doc[ ]35 Kb

Olvasson tovább...

MEGHÍVÓ

Zenekari Hangverseny a Fóti Római Katolikus Plébániatemplomban 2017. június 25. (vasárnap) 17:00 óra

VESTBY Skolekorps

VEZÉNYEL: Terje Johansen

Műsoron: népszerű skandináv muzsika

A belépés díjtalan!

 

 

 

 

 

Attachments:
Download this file (Norvég Ifjúsági fúvoszenekar.doc)Norvég Ifjúsági fúvoszenekar.doc[ ]230 Kb

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Fót Város Önkormányzata (2151 Fót, Vörösmarty tér 1.) egy fordulós nyílt pályázati felhívása az önkormányzat tulajdonában álló 2151 Fót, Vörösmarty tér 5. szám alatti, 1124/2 hrsz. alatt felvett ingatlanon található 649 m2 alapterületű helyiségcsoport bérbeadására

 

Olvasson tovább...

Tisztelt Lakosság!

Tisztelt jogi személyiséggel rendelkező és jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások!

Tisztelt Civil szervezetek!

Tisztelt egyházak!

Az épített és a táji környezet kultúránk szerves és jelentős része, ezért gondoskodni kell megőrzéséről, védelméről, és megfelelő irányú továbbfejlesztéséről. Ezt kívánja elősegíteni a 2016 év során hatályba lépett, és a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXTV. törvény, valamint e törvény végrehajtása érdekében a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormány rendelet -

2017 . január 1. hatállyal - történt módosítása. A törvény és a végrehajtását előíró kormányrendelet lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzatok helyi jogszabályba foglalják össze azokat a követelményeket, amelyeket a településkép védelme érdekében megállapítani akarnak. A jogszabályoknak megfelelően településképi arculati kézikönyvet kell kidolgozni és településképi rendeletet kell meg- állapítani. Fót Város Önkormányzata 126/2017. (m.29.) számú határozatával döntött a kézikönyv kidolgozásáról és a rendelet megállapításáról.

A./ Településképi arculati kézikönyv:

A településképi követelmények szakmai megalapozására Fót Város teljes közigazgatási területére településképi arculati kézikönyv készül.

A településképi követelmények szakmai megalapozásán túl, a településképi arculati kézikönyv további célja - ahogy azt a jogszabályalkotók is megfogalmazták - a lakosság, építtetők, tervezők, stb. szemléletformálása. A kézikönyvet a város önkormányzata normatív határozattal, annak mellékleteként fogadja el. A településképi arculati kézikönyvet a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 12. számú melléklete szerinti tartalmi követelmények figyelembevételével készítjük.

l. )A településképi arculati kézikönyv tartalmi követelményei:

a. ) Bevezetés, az arculati kézikönyv célja

b. ) A település bemutatása, általános településkép, településkarakter

c. ) Örökségünk, a településkép szempontból meghatározó építészeti, műemléki, táji, és természeti értékek, településképi jellemzők

d. ) A településképi szempontból meghatározó, eltérő karakterű területek lehatárolása, a településkép, arculati jellemzők és településkarakter bemutatása

e. ) A településkép minőségi formálására vonatkozó ajánlások:

—építészeti útmutató,

—közterületek településképi útmutatója (utcák, terek, közparkok, közkertek) g.) Jó példák bemutatása:

—épületek,

-építészeti részletek ( ajtók, ablakok, tornácok,anyaghasználat, színek, homlokzatképzés)

— kerítések

-- kertek, zöldfelületek kialakítása

e. ) Jó példák bemutatása:

— sajátos építményfajták, reklámhordozók, egyéb műszaki berendezések

f. ) beépítési vázlatok

2. ) Beépítési vázlatok:

Beépítési vázlatot készítünk Fót közigazgatási területén belül az alábbi területekre:

a. ) Fót történelmi városközpont beépítése a térképi lehatárolás szerint

b. ) Fót Dózsa György út területe mentén lévő ingatlanok beépítése

c. ) Szent Benedek Parktól északra (a Móricz Zsigmond úttól északra) fekvő, jelenleg beépítetlen önkormányzati terület (beleértve a jelenlegi buszpályaudvar területét is) beépítése

d. ) Alagi rész településközpont a Németh Kálmán Általános Iskola környezete és az iskolától délre fekvő területek

A beépítési vázlatot egyben közterület alakítási vázlattal együtt kell készíteni mind a - beépítési vázlat készítésével érintett - négy felsorolt területre.

A beépítési és közterület alakítási vázlatoknak tartalmazniuk az adott területen elérni kívánt, az adott terület településképi megjelenése szempontjából meghatározó jelentőségű épített elemek alakítására, elhelyezésére és megjelenésére vonatkozó településképi követelmények teljes körének bemutatását. (A településképi követelményeknek ki kell terjedniük a közlekedési felületek kialakítására, beépítési módokra, az építészeti megjelenésre, a műemléki környezettel való kölcsönhatásra, műtárgyak, képzőművészeti alkotások elhelyezésére, megjelenésére, zöldfelületek kialakítására, stb.)

A beépítési vázlat fenti tartalmát tehát a megalapozni kívánt településképi követelmények határozzák meg, tartalmi követelményei vonatkozásában pedig a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 7.számú mellékletének 2. pontja az irányadó. A közterület alakítási vázlat tartalmi követelményei vonatkozásában a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 8.számű melléklete az irányadó.

 

1. sz. melléklet: Fót történelmi városközpont beépítési vázlatára vonatkozó a térképi lehatárolás

2. sz. melléklet: Fót Dózsa György út területe mentén lévő ingatlanok beépítésére vonatkozó térképi lehatárolás

3. sz. melléklet: Szent Benedek Parktól északra (a Móricz Zsigmond úttól északra) fekvő, jelenleg beépítetlen önkormányzati terület (beleértve a jelenlegi buszpályaudvar területét is) beépítése

4. sz. melléklet: Alagi rész-településközpont a Németh Kálmán Általános Iskola környezete és az iskolától délre fekvő területek (A kialakításnál egyeztetni kell az általános iskola tervezőjével)

 

Tisztelt Ügyfelünk!

Amennyiben Ön a 2017. május hónapban kelt hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjhoz kapcsolódó fizetési felszólító levelünket megelőzően a tárgyi elszámolási időszakra vonatkozó számlát ezidáig nem kapta kézhez, kérjük a felszólító levelünkben szereplő összeget annak kézhezvételétől számított 8 napon belül kiegyenlíteni szíveskedjen.

Egyben tájékoztatjuk, hogy a tárgyi elszámolási időszakra vonatkozó számla hiteles másolatának megküldéséről Társaságunk soron kívül gondoskodik.

Megértését és együttműködését köszönjük!

Tisztelettel;

NHKV Zrt.”

 

Az alkotók ezúton tájékoztatják az érdeklődőket, hogy „A birtok nem tiéd...! - utazás nagykárolyi gróf Károlyi Lászlóval” című dokumentumfilm a Hír tv műsorán lesz látható.

Olvasson tovább...

ZENG A LÉLEK XII. NYÁRKÖSZÖNTŐ NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL

FÓT, VÖRÖSMARTY U. 2.

2017. JÚNIUS 10. SZOMBAT, 13-24h

Attachments:
Download this file (Zengalelek A4 2017_v5.doc)Zengalelek A4 2017_v5.doc[ ]351 Kb

Olvasson tovább...

Meghívó Fót Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. július 19-én (szerda) 17:00 órakor tartandó rendkívüli ülésére.

Az ülés helye: Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Házasságkötő terem (2151 Fót, Vörösmarty tér 1.)

Olvasson tovább...

Fóti Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Hagyatéki ügyintéző munkakör betöltésére.

 

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

 

A munkavégzés helye:

Pest megye, 2151 Fót, Vörösmarty tér 1.

 

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

1. számú melléklet 14. „Hatósági feladatkör” I. besorolási osztályban.

 

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Ellátja a hagyatéki eljárásról szóló törvény előírásai alapján, a hagyatéki eljárás megindításával, lefolytatásával, és a póthagyatéki eljárás megindításával, lefolytatásával, hiánypótlással kapcsolatos feladatokat. Elvégzi a hagyatéki leltár felvételével, megküldésével kapcsolatos - jogszabályban rögzített - feladatokat, megkéri az adó- és érték bizonyítványt. Elkészíti a kiskorúak illetve a gondnokoltak vagyoni leltárát.

 

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló" 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a(z) Fóti Közös Önkormányzati Hivatal egységes Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók.

 

Pályázati feltételek:

• Magyar állampolgárság,

• Cselekvőképesség,

• Büntetlen előélet,

• Felsőfokú képesítés, a 29/2012. (III.7.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I./14. pontban meghatározottak szerint: felsőoktatásban szerzett közszolgálati, gazdaságtudományi, természettudományi, bölcsészettudományi, társadalomtudományi, hittudományi, jogi, műszaki szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és informatikai, ügyviteli, közgazdasági, közszolgálati, jogi szakképesítés, vagy kormányablak ügyintézői vizsga.

• Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások).

 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

• Közigazgatásban szerzett - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

• Az ellátandó feladat terén szerzett - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

• anyakönyvi szakvizsga

 

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

• 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. mell. szerinti részletes szakmai önéletrajz;

• Iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló bizonyítványok másolata;

• 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány másolata vagy annak megkérését tanúsító igazolás;

• Nyilatkozat arról, hogy a Ktt. 84-87. §-ai szerinti összeférhetetlenség nem ál fenn

• Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik

 

A munkakör betölthetőségének időpontja:

2017.08.01.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. július 20.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Csízik Melinda hatósági és ügyfélszolgálati osztályvezető nyújt, a +36 70/459-5219 -es telefonszámon.

 

A pályázatok benyújtásának módja:

Elektronikus úton Kudela Katalin humánpolitikai referens részére a kudela.katalin@fot.hu E-mail címen keresztül.

 

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázatok elbírálásáról a polgármester egyetértésével, a munkáltatói jogkört gyakorló jegyző dönt. A pályázat eredményéről a pályázók legkésőbb az elbírálástól számított 15 napon belül írásban tájékoztatást kapnak. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

 

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. július 23.

 

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

Fót Város Önkormányzatának Hivatalos honlapja - 2017. június 29.

KÖZIGÁLLÁS – 2017. július 04.

TARTINFO – 2017. július 04.

 

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Jelen pályázatban kiírt munkakörre 6 hónapos próbaidő kerül kikötésre.

 

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.fot.hu honlapon szerezhet.

Attachments:
Download this file (Hagyatéki üi.-Honlapra.doc)Hagyatéki üi.-Honlapra.doc[ ]44 Kb