Megindult a kormány lakossági energiahatékonyságot javító programja. Ezen belül a következő három pályázat adható be október 22-től:

1. Tüzelőberendezések: a programsorozat első lépcsője szept. 22-én jelent meg. Ennek célja az elavult kazánok, tüzelőberendezések új, nagyobb energiahatékonyságú fűtőberendezésekre történő cseréje. A keretösszeg mindössze egymilliárd forint. Ezen a pályázaton a magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek indulhatnak. Pályázatonként maximum 40 százalékos támogatást és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni. A pályázat utófinanszírozású.

2. Háztartásigép-csere program: szeptember 25-én jelent meg 627,1 millió forintos keretösszeggel. A háztartásigép-korszerűsítési támogatásra csak nyugdíjasok és nagycsaládosok adhatnak majd be pályázatot. Az elérhető támogatás összege háztartásigép-csere programban a gépek beszerzési árának 50 százaléka, az A+ energiaosztályú készülékekre maximum 25 ezer forint, az A++ és A+++ gépekre legfeljebb 35 ezer forint lehet. Az is fontos, hogy a cserével háztartásonként minimum 10 százalék energia megtakarítást, vagy legalább évente a szén-dioxid-kibocsátás 20 kilogrammos csökkenését kell elérni. Ebből adódóan a pályázat elsősorban a kis háztartásokat támogatja. Ennél a pályázatnál a támogatás a vásárlás összegénél azonnal érvényesíthető lesz a boltokban az elnyert támogatói okirat felmutatásával!

3. Nyílászárók: A külső homlokzati nyílászárócsere-programmal feltehetően szeptember 29-én jelenik meg 1,1 milliárd forint keretösszeggel. A megítélhető legmagasabb támogatás bruttó 520 ezer forint. Ezen a pályázaton is indulhat bármely magánszemély magyarországi lakóhellyel. Ez a pályázat utófinanszírozású lesz.

A pályázatokat a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően lehet majd először benyújtani a pályázat lezárásáig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig (ez utóbbi valószínűsíthető). A pályázat internetes beadással történik - ahol a napra és perce pontosan regisztrált beérkezési sorrend számít!

A pályázatokat kizárólag a pályázati portálon keresztül nyújthatja be a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan – tulajdoni lapon szereplő – valamelyik tulajdonosa.

 

Bővebb információ :

Forrás-Trend Kft.

2120 Dunakeszi, Barátság út 6/A, III/8.,

rezsicsokkentes@forrastrend.hu

+36 30/690-6788

 

Fóti Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi és adóügyi osztály pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére.

Olvasson tovább...

Lakossági lomtalanítás ideiglenes szüneteltetése

Tisztelt Fóti Lakosok!

 

Mint az a TV, rádió és elektronikus sajtó hírekből már Önök előtt is ismert lehet, a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. a teljes szolgáltatási területén – Észak-kelet Pest és Nógrád megye 99 településén – ideiglenesen szünetelteti a lomtalanítást. A cég megbízott ügyvezető igazgatója, Gyenes Szilárd a Hivatalba eljuttatott elektronikus levelében tájékoztatott, hogy a Fótra, 2018. május 12. és június 2. napjára tervezett lomtalanítást a gyűjtőautók állapota miatt a társaság kénytelen lemondani. Az értesítés alapján az ügyben azonnal megkezdtük az egyeztetést a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft-vel a probléma megoldása érdekében, amelyen jelenleg is dolgozunk.

Olvasson tovább...

Felhívás

 

A településen folyamatos gondot jelent a postai és egyéb küldemények kézbesítése, illetve az ingatlanok beazonosítása.

A probléma fő oka az, hogy a házszámtáblák nem megfelelően, vagy egyáltalán nincsenek kihelyezve az ingatlanokon.

Tájékoztatom a fóti ingatlanok tulajdonosait, hogy a helyi utcanevekről és a házszámrendezés szabályairól szóló 24/2016. (IX.29.) önkormányzati rendelet 15. § (6) (mellékletben csatolva) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonosának kötelessége a házszámtábla kihelyezése.

Az ingatlanok beazonosíthatósága mindannyiunk érdeke, így megkérem a fóti ingatlanok tulajdonosait, hogy kötelességüknek eleget téve helyezzék ki az ingatlanokra a megfelelő házszámot!

 

 

Dr. Finta Béla s.k.

jegyző

 

Pályázati felhívás

Fóti Közszolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (2151. Fót, Malom utca 1.) tulajdonában álló, Fót 5351/279 hrsz.-ú beépítetlen építési telek értékesítésére kiírt kétfordulós nyílt pályázati felhívásához 

Olvasson tovább...

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Fót Város Önkormányzat Képviselő-testülete Z/81/2018.(III.28.) KT. határozata alapján nyílt pályázatot hirdet

az Apponyi Franciska Óvoda óvodavezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére.

Az óvoda önálló költségvetési szerv.

Olvasson tovább...

Az alkotók ezúton tájékoztatják az érdeklődőket, hogy „A birtok nem tiéd...! - utazás nagykárolyi gróf Károlyi Lászlóval” című dokumentumfilm a Hír tv műsorán lesz látható.

Olvasson tovább...

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a II. sz. gyermekkörzet (Dr. Albi Marianna) terhes-és csecsemő tanácsadásának rendje az alábbiak szerint változik:

Kedd: 8.00-10.00-ig az orvosi rendelőben

Fóti Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Fóti Közös Önkormányzati Hivatal

Beruházási ügyintéző munkakör betöltésére.

Olvasson tovább...

HIRDETMÉNY

Fót Város Önkormányzatának Képviselő-testület 2018. március 28-i, rendes, nyilvános ülésén az alábbi döntést hozta:

Olvasson tovább...

Fóti Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Környezet- és természetvédelmi ügyintéző munkakör betöltésére.

Olvasson tovább...

Tisztelt Fóti Lakosok!

 

Hivatalosan tájékoztatom Önöket, hogy a médiában közzétett tűzifa támogatási program, nem vonatkozik Fót Város Önkormányzat szociális támogatásaira.

Az országos szociális tűzifa támogatási program 2014. évben indult és pályázati alapon működik. A 2017. évben kiírt pályázati feltételek nem módosultak, így továbbra is csak azon önkormányzatok pályázhatnak szociális tűzifa igénylésre, ahol a lakosságszám 5.000 fő alatti (pályázati kiírás 3. pontja). Fót Város lakosságszáma közel 20.000 fő, így a szociális tűzifa támogatási programban nem vehet részt (nem pályázhat).

Olvasson tovább...

MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívjuk Az Idősek Világnapjának keretén belül Fót Város ESZEI Területi Gondozási Központ 40 éves évfordulója alkalmából

Attachments:
Download this file (tgk plakát meghívó.pdf)tgk plakát meghívó.pdf[ ]188 Kb

Olvasson tovább...

Fóti Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Településgazda munkakör betöltésére.

Olvasson tovább...

Idősek világnapja 2017. évi programok

Attachments:
Download this file (2017 programsorozat másolata (1).pdf)2017 programsorozat másolata (1).pdf[ ]324 Kb

Olvasson tovább...

2017. szeptember 1-jén indul a PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies – Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Program) felmérés Magyarországon, amelynek keretében 6000 felnőtt magyarországi lakos készség- és kompetenciaszintjét mérik fel a kérdezőbiztosok a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából az elkövetkező 8 hónap alatt. A reprezentatív felmérés a GINOP-6.2.1-VEKOP-15-2015-00001 azonosító számú „Részvétel az OECD Felnőttek Képesség- és Kompetenciamérése Programjában (PIAAC)” elnevezésű kiemelt projekt keretében valósul meg.

Olvasson tovább...

Fóti Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Fóti Közös Önkormányzati Hivatal

Beruházási ügyintéző munkakör betöltésére.

Attachments:
Download this file (Beruházási Üi.-Honlapra.doc)Beruházási Üi.-Honlapra.doc[ ]45 Kb

Olvasson tovább...

MEGHÍVÓ

Zenekari Hangverseny a Fóti Római Katolikus Plébániatemplomban 2017. június 25. (vasárnap) 17:00 óra

VESTBY Skolekorps

VEZÉNYEL: Terje Johansen

Műsoron: népszerű skandináv muzsika

A belépés díjtalan!

 

 

 

 

 

Attachments:
Download this file (Norvég Ifjúsági fúvoszenekar.doc)Norvég Ifjúsági fúvoszenekar.doc[ ]230 Kb

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Fót Város Önkormányzat (2151 Fót, Vörösmarty tér 1.) kétfordulós, nyílt pályázati felhívása az önkormányzat 1/1 hányadban tulajdonában lévő, Fót 059/34 -059/41 hrsz-ú ingatlanok értékesítésére.

Olvasson tovább...