Tájékoztatás anyakönyvi ügyintézés rendjéről

A veszélyhelyzet kihirdetésével összefüggő Kormányrendeletekben foglaltakra figyelemmel a Fóti Közös Önkormányzati Hivatalban az anyakönyvi ügyintézés az alábbiak szerint történik:

Előzetesen, telefonon egyeztetett időpontban tudjuk fogadni a jogszabály által kötelezően előírt személyes megjelentést igénylő, halaszthatatlan anyakönyvi ügyekben az ügyfeleket.

Időpontot foglalni a 06/70/500-3478 vagy a 06-70-500-3661 telefonszámon, hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-12 óra között vagy az anyakonyv@fot.hu e-mail címen lehet.

 

Haláleset bejelentése, anyakönyvezés kezdeményezése:

Telefonon egyeztetett időpontban kerülhet sor a haláleset bejelentésére. Az anyakönyvezést követően értesítjük a bejelentőt, az anyakönyvi kivonat elkészültéről és az átvétel időpontjáról.

Apai elismerő nyilatkoztat felvétele:

A veszélyhelyzet fennállása idején is felvesszük az apai elismerő nyilatkozatokat, előzetes telefonos egyeztetést követően.

Házassági szándék bejelentése:

Kérjük, előzetesen egyeztessenek az anyakönyvvezetőkkel, telefonon kérjenek időpontot a házassági szándék bejelentéséhez.

Már előjegyzésbe vett házasságkötések:

Az esküvőket a házasulókkal korábban egyeztetett időpontokban, de csak kizárólag 2 tanú jelenlétében, a Házasságkötő teremben tartjuk. Természetesen a házasulók kérésére lehetőség van arra, hogy elhalasszák vagy módosítsák esküvőjük időpontját.

Anyakönyvi kivonat igénylése:

Amennyiben valamely halaszthatatlan ügy intézéséhez szükséges az anyakönyvi kivonat kiállítása, ezt telefonon vagy e-mailben kezdeményezhetik. Az anyakönyvi kivonatot postázzuk, vagy megbeszélt időpontban személyesen átvehető a hivatalban.

Minden egyéb anyakönyvi ügyben is kérjük, hogy telefonon, vagy e-mailben tájékozódjanak az ügyintézőknél.

Hagyatéki ügyintézés

A postán kiküldött hagyatéki nyilatkozatokat kitöltve, aláírva, elektronikus úton, e-mailben, vagy postai úton szíveskedjenek visszaküldeni, vagy a Hivatal ügyfélszolgálatának bejárata mellett található postaládába elhelyezni. A nyilatkozat kitöltésében segítséget adunk a 06-70-500-3478 vagy 06-70-500-3661 telefonszámon.

 

Attachments:
Download this file (anyakonyvkozl.jpg)anyakonyvkozl.jpg[ ]346 Kb