Fót város hivatalos honlapja

Megindult a kormány lakossági energiahatékonyságot javító programja. Ezen belül a következő három pályázat adható be október 22-től:

1. Tüzelőberendezések: a programsorozat első lépcsője szept. 22-én jelent meg. Ennek célja az elavult kazánok, tüzelőberendezések új, nagyobb energiahatékonyságú fűtőberendezésekre történő cseréje. A keretösszeg mindössze egymilliárd forint. Ezen a pályázaton a magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek indulhatnak. Pályázatonként maximum 40 százalékos támogatást és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni. A pályázat utófinanszírozású.

2. Háztartásigép-csere program: szeptember 25-én jelent meg 627,1 millió forintos keretösszeggel. A háztartásigép-korszerűsítési támogatásra csak nyugdíjasok és nagycsaládosok adhatnak majd be pályázatot. Az elérhető támogatás összege háztartásigép-csere programban a gépek beszerzési árának 50 százaléka, az A+ energiaosztályú készülékekre maximum 25 ezer forint, az A++ és A+++ gépekre legfeljebb 35 ezer forint lehet. Az is fontos, hogy a cserével háztartásonként minimum 10 százalék energia megtakarítást, vagy legalább évente a szén-dioxid-kibocsátás 20 kilogrammos csökkenését kell elérni. Ebből adódóan a pályázat elsősorban a kis háztartásokat támogatja. Ennél a pályázatnál a támogatás a vásárlás összegénél azonnal érvényesíthető lesz a boltokban az elnyert támogatói okirat felmutatásával!

3. Nyílászárók: A külső homlokzati nyílászárócsere-programmal feltehetően szeptember 29-én jelenik meg 1,1 milliárd forint keretösszeggel. A megítélhető legmagasabb támogatás bruttó 520 ezer forint. Ezen a pályázaton is indulhat bármely magánszemély magyarországi lakóhellyel. Ez a pályázat utófinanszírozású lesz.

A pályázatokat a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően lehet majd először benyújtani a pályázat lezárásáig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig (ez utóbbi valószínűsíthető). A pályázat internetes beadással történik - ahol a napra és perce pontosan regisztrált beérkezési sorrend számít!

A pályázatokat kizárólag a pályázati portálon keresztül nyújthatja be a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan – tulajdoni lapon szereplő – valamelyik tulajdonosa.

 

Bővebb információ :

Forrás-Trend Kft.

2120 Dunakeszi, Barátság út 6/A, III/8.,

rezsicsokkentes@forrastrend.hu

+36 30/690-6788

 

Tisztelt Lakosok!

Tájékoztatásul közlöm , hogy 2019. ápr. 24.-től ápr. 26.-ig szabadságon vagyok.

Ez alatt az idő alatt Dr Kővári Zita Csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos, valamint Iskola és Ifjúság egészségügy szakorvos (oonysz.: 37674) helyettesít, aki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (OEP) kötött finanszírozási szerződésemben helyettesemként van bejegyezve.

Olvasson tovább...

KÖZLEMÉNY

A Központi Statisztikai Hivatal a 2019. évi adatfelvételi program részeként egészségi állapottal, egészségüggyel összefüggő felmérést végez a településen 2019. szeptember 16. és december 16. között.

Attachments:
Download this file (KSH_közlemény_ELEF2019_OTAP2019.pdf)KSH_közlemény_ELEF2019_OTAP2019.pdf[ ]331 Kb

Olvasson tovább...

Tisztelt Fóti Hölgyek!

A fóti hölgyeknek szervezett mammográfiás emlőszűrése 2019. október - december között esedékes. A településen állandó bejelentett lakcímmel rendelkező, 45-65 év közötti asszonyok, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt két év, névre szóló meghívólevelet kapnak, amelyben szerepel, hogy mikor és hova várják őket vizsgálatra.

Bővebb információk a mellékletben!

 

Attachments:
Download this file (fot_tajekoztato_201909.pdf)fot_tajekoztato_201909.pdf[ ]430 Kb

MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívom Fót Város Helyi Választási Bizottságának soron következő ülésére.

Az ülés időpontja: 2019. október 11. (péntek) 9.00 órai kezdettel

 

Az ülés helye: Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzői Iroda

(2151 Fót, Vörösmarty tér 1.)

 

Tervezett napirend: választási kifogás elbírálása

 

Fót, 2019. október 9.

Tisztelettel:

Dr. Péter Imre s.k.

HVB-elnök