ŐSZI HACACÁRÉ FÓTON IS!
ŐSZI HACACÁRÉ FÓTON IS!
2021.09.07.

2021. SZEPTEMBER 10.

ŐSZI HACACÁRÉ FÓTON IS!

2021. augusztus végétől október végéig tartó kilenc hetes időszakban egy 128 állomásos országos koncertsorozatot indított a Kormány, aminek fő célja az összetartozás közös megünneplése, amit hosszú elzártság után ismét személyesen, együtt tehetünk meg.

Az Őszi Hacacáré összehozza Magyarországot.

Fót, Illyés Gyula-Móricz Zsigmond út „Intézményi terület”:

18:50 – Varga Viktor

20:15 – Anima Sound System

Őszi Hacacáré – Lesz programod.

__________________________________________________________

A koncertek díjtalanul látogathatók.

__________________________________________________________

A Szervezők az eseményről kép- és hangfelvételt készíthetnek. A rendezvényen való részvétellel, illetve a Rendezvény helyszínére való belépéssel a Látogató kifejezetten hozzájárulását adja képmásának, hangmásának rögzítéséhez, azzal a kikötéssel, hogy kizárólag a kifejezett beleegyezésével nevezzük meg. Amennyiben a látogató közszereplőnek minősül, úgy a beleegyezése nélkül is megnevezhető. A kép- és hangfelvétel felhasználása térben, időben, és felhasználási módban korlátlan.


Facebook